Grundfos Magyarország Gyártó Kft.

 

Cégcsoportunk 2020-ban ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját, melynek világszerte több, mint 19.000 munkavállalója van, ebből 2270, itt Magyarországon. Vállalatunk fő profilja, elektromos motor és szivattyúgyártás, minden, ami vízzel kapcsolatos technológia, abban mi élenjárók szeretnénk lenni.

A Grundfos Magyarország Gyártó Kft., Tatabányán alakult meg 21 évvel ezelőtt, ahol az első gyárat 2002-ben már követte is a második, majd később 2007-ben az első majd 2013-ban a második székesfehérvári gyár megnyitásával ma már 2 telephelyen, 4 gyártóegységgel rendelkezik.

A fenntarthatóság egy nagyon fontos szempont számunkra, a jövőre való odafigyelés, ezért olyan innovatív technológiákat alkalmazunk, találunk ki és fejlesztünk időről időre, amivel valóban az élhető bolygót és a tiszta vizet továbbra is biztosítani tudjuk mindenki számára. Ugyancsak a mindennapjaink része a társadalmi felelősségvállalás és emberközpontú gondolkodás, melynek mentén sok jó gyakorlattal is tudunk szolgálni akár más cégek számára is. 2019 óta, mint Családbarát mentorvállalat, és a kezdetek óta Fogyatékosság-barát munkahelyként tevékenykedünk, mára összesen 112 megváltozott munkaképességű kollégát foglalkoztatunk.

2021.01.01-től a Grundfos fennállásának legnagyobb szervezeti változása lépett életbe, amely az egész szervezet működését alapjaiban változtatta meg. Mind a gyártóvállalatok, mind az értékesítési vállalatok úgynevezett vásárlói szegmensek mentén, különböző kategóriákba lettek besorolva, így még inkább a vevői igényekhez tudjuk igazítani folyamatainknak és gyártásunkat.